Search

Content

2008. június 26., csütörtök

Összebarátkoztunk



Az elmúlt hétvégén majd egy teljes napon keresztül játszottunk különféle, globális neveléshez kapcsolható játékokat a Faágas gyerekekkel. A foglakozáson elsősorban a globális nevelés emberi jogok oktatáshoz kapcsolható gyakorlatait végeztük, de próbáltuk megtartani „szokásos” témáinkat is („Mi az a globalizáció?”, „Fogyasztói magatartás – menő cuccok”).



Érdekes és nagyon tanulságos nap volt: elsősorban hátrányos helyzetű cigánygyerekekkel dolgoztunk együtt, másrészt pedig több ZöFi is most vett részt először globális nevelés programon. A nap végére egyrészt összebarátkoztunk, de komoly elköteleződések is megfogalmazódtak (több ZöFi is kijelentette, hogy szeretnék segíteni a Faág munkáját a továbbiakban is.)
Érzésünk szerint mi talán többet is tanultunk a Faágasoktól, mint ők tőlünk. Folyt. köv.

Képek.

0 megjegyzés:

Archívum