Elgondolkodtunk, vajon élhető városnak nevezhető-e Isztambul. 15 millióan lakják ezt a félelmetes metropoliszt. 15 millió embernek nagyon sok autója van. Mind az utakon van, és dudál. A taxisok még akkor is dudálnak, ha nincs utasuk, hogy ezzel hívják fel a figyelmet az üres helyre. Dudálnak, ha valaki bunkó, dudálnak, ha valaki kedves volt. Mivel rengetegen vannak, igyekeznek az utak felületét maximálisan kihasználni, így a járművek között többnyire átlag 2 cm-es követési távolságot hagynak. A gyalogosok pedig ezen két centimétereken lavíroznak az autók között. Hajmeresztő. Zebrák, valamint szaggatott- és záróvonalak valószínűleg csak azért vannak, mert máshol is így néznek ki az utak.
Isztambul a Boszporusz két partján fekszik, két kontinensen. A törökök szeretnek inkább az ázsiai oldalon lakni, mert ott kellemesebb, míg az üzleti negyedek inkább az európai oldalon találhatók, azaz ott vannak a munkahelyek. Így az egész város a Boszporusz felett ívelő két hídon halad át nap, mint nap. Még éjfélkor is dugó van.
15 millió fő úgy fér el egy városban, ha minél szorosabban egymásra építik a minél magasabb házakat. Közöttük nulla zöldfelület. A házakat gombamód fedik le a parabolaantennák, éjjel pedig akkora a fényszennyezettség, hogy gyakorlatilag nem látni a csillagokat. Elgondolkodtunk, hogy valószínűleg vannak ott olyanok, akik anélkül nőnek fel, hogy egyszer is látták volna a csillagokat.
Van jó oldala is a városnak. Ugyan ott is ugyanúgy nincsenek szemetesek, mint Pécsett, de ennek ellenére szinte tökéletesen tiszta a város. Azt diktálja a törökök vallása, hogy tiszták legyenek, melybe valószínűleg a szemetelés tökéletes tilalma is bele tartozik. A mecsetek lélegzetelállítóak, az emberek közvetlenek és kedvesek, értenek angolul, és a csoportból senkit sem akartak megvenni tevéért. Összességében tehát azért van mit tanulni tőlük…
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése