Search

Content

2009. szeptember 29., kedd

II. Zöld diákhálózati konferencia

Örömmel jelenthetem megalakult a TIKOPIA!!!

Igaz, így halkan megjegyezném, hogy Tikopia eddig is létezett, mint egy Csendes-óceáni sziget, de mostantól már így hívnak egy zöld diákhálózatot is. Hogy mit is takar ez a zöld diákhálózat? Ha jól vettem ki a hétvégén elhangzottakból, akkor egy olyan szerveződés, ami összefogja a magyarországi egyetemeken és főiskolákon található környezetvédelemmel és hasonló témákkal foglalkozó hallgatói egyesületeket. Szóval, hogy mindenki értse miről is beszélek, ezen a hétvégén (szept. 18. – 20.) került megrendezésre a II. Zöld diákhálózati konferencia, Budapesten, az ELTE Vezér úti kollégiumában, ami inkább egy alakuló ülés volt. :)

Akik a megalakulásnál jelen voltak: a Védegylet, az ELTE K-KLUB, Vezér Hallgatói Egyesület, BME Zöld Kör, Klímairoda, Fészek, és a ZöFi Pécs (elnézést, ha kimaradt valaki, a memóriámra támaszkodom, ami nem egy biztos pont :) ). Ezekből a szervezetekből, egyesületekből kerültek ki alapítók és aktív tagok is, de voltak, akik mint érdeklődők és lelkes támogatók jelentek meg. Emellett elhangzott még pár egyesület neve, akik az első konferencián ott voltak vagy jelezték valamilyen módon az érdeklődésüket: Világ körüli menet a békéért és az erőszakmentességért, Debihal, GATE Zöld klub Egyesület, Tölgy Természetvédelmi Egyesület, NUK Zöld-kör.

A program valahogy így zajlott:

Pénteken: Sokat gondolkodtunk a hálózat nevén, született 21 javaslat, amin tovább gondolkodtunk és elnapoltuk a névválasztást, majd figyelemfelkeltő akciókat találtunk ki a közeljövőben megrendezésre kerülő programokhoz: budapesti Critical Mass, Mobilitási hét, A hülyeség kora című film premierje, stb.. Majd vacsival zártuk a napot, ez mindig így történt, a továbbiakban nem részletezném. :)

Szombat: Délelőtt rajzoltunk, kiéltük elfojtott gyermeki vágyainkat, és az eredmény: rengeteg programötlet született a hálózat tevékenységéhez. Azután megvalósítottuk az egyik, előző nap kidolgozott akciót: kis köszönő-kártyákat osztogattunk a biciklistáknak és a tömegközlekedést használó embereknek, akik eleinte meglepődve, de később feloldódva, de még mindig kicsit furcsán néztek ránk. Délután kicsit komolyabb téma jött: a hálózat szervezeti felépítéséről, a betöltendő posztokról és azok felelősségi köréről és jogairól tanakodtunk. Lett egy főfőfő koordinátor, egy kommunikációs, egy menedzsment/marketing és egy gazdasági koordinátor és az ő alájuk tartozó aktív tagok is körvonalazódtak.

Vasárnap: Összegeztünk és értékeltünk, mármint a hétvégével és az eredményekkel kapcsolatosan. A nevet sem felejtettük el, szavaztunk és megszületett, a fentiekben már említett frappáns és szerintem nagyon jól csengő név: TIKOPIA. (Neten lehet nézelődni, hogy hogyan kapcsolódik a sziget neve egy zöld hálózathoz, az egy másik bolgbejegyzésnyi helyet foglalna el valószínűleg.)

Összességében szerintem, az ötletgazdák, alapítók elégedettek lehetnek a hétvége eredményeivel, nagyon hatékony volt és már csak a hivatalos papírokat kell elintézni és bejegyzett szervezet lesz Tikopia. A ZöFi mindenesetre drukkol és támogatja a kezdeményezést. ;)

Kéti

0 megjegyzés:

Archívum