Search

Content

2009. október 7., szerda

A terecsenyi veszedelem

Ugyan Pécset egy ideje elhagytam, azonban továbbra is ZöFi a szívem. Ennek jegyében csatlakoztam Faágas barátainkhoz, Ildihez, Katához és Kefihez, s a hétvégét 34 minden hájjal megkent purdé táboroztatásával töltöttem.

Azt hittem tudom mire vállalkoztam. Mánfa volt a példa, úgyhogy nagyon sok kacagásra és vidámságra számítottam. És nem is számítottam el magam, de azért le kell szögeznem, hogy egész más ZöFi ként GlobNevelni és kísérőként felügyelni a siserehadat.

A Paraszt elosztónál gyülekeztünk, bevárva a mohácsi gyerkőcöket, aztán irány a Dómusz parkoló, buszra fel. Szigetváron felcsippentettünk még néhány lurkót és meg sem álltunk Terecsenyig.

Már a buszon egy kellemes meglepetés ért, hiszen a mohácsi srácok szinte versenyeztek, hogy ki mellett üljek. Később megtudtam, miután megkérdezték, hogy én is a felnőttekkel alszom-e majd, hogy azt hitték intézeti gyerek vagyok én is. Hát nem, de ezek szerint valamit nagyon jól csinálok!

Terecseny egy 50 fős kis falucska, mozgó bolttal, az utcákon kóborló bárányokkal és egy olyan kocsmával, ami fő műsoridőben 17-től 19 óráig tart nyitva! Szóval nem kellett attól félni, hogy a helyiek megzavarnak minket. (Inkább fordítva!)

Miután elfoglaltuk a szállásunkat, gyorsan talált mindenki elfoglaltságot. Jómagam a cigánynóta vs. magyar népdal szekcióba ültem be, mások egyből kerekítettek egy foci bajnokságot. Sajnos kicsit elfajult a terecsenyi BL döntő, mert Mohács összefogott Szigetvárral Pécs ellen és a test testelleni küzdelem bármelyik pillanatban kirobbanhatott volna. Az ebéd megérkezése azonban feledtette az ellentéteket. (Sajnos időről időre kiújult ez a viszály. Bizony nem könnyű valakit egy hétvége alatt meggyőzni arról, hogy az erőszak nem a legjobb megoldás, aki egész életét egy intézetben töltötte.)

Mivel a pécsi srácok már ismertek, ezért csak hússzor kellett elmagyaráznom miért nem eszem húst. K1 Zoli szerint látszik, hogy „fehér seggű” vagyok, mert náluk még a desszert is húsból van. Hát igen, nem vagyunk egyformák. Amikor egy birkanyáj betévedt a kulcsos ház udvarára, a gyerekek egy emberként vették űzőbe őket. A kb. 6 éves Balázs vékonyka gyermeki hangon kiáltott fel: „Öljük meg mindet!” Tiszta Legyek Ura!

Visszatérve K1 Zolira, vele nagyokat dumáltunk. A legemlékezetesebb az volt, mikor már hazafelé a vonaton egy nagymagyarország pólós úri gyerek mellett sikerült helyet foglalnunk és a hetedikes J. Zoltán kifejtette nekem, mennyire nevetséges a Magyar Gárda. Szegény csávó csak lapított, köpni-nyelni nem tudott szerintem, ahogy a 12 éves purdé körbe érvelte!

De említhetném Joseph-et is, aki kifejezetten éleslátó gondolatokat fogalmazott meg, miközben az esti bográcsozáshoz pucoltuk a krumplit. Persze az összefüggések kicsit homályosak voltak még, de azt pótolta a kamaszos lendült. Simán meg tudott volna tölteni egy Boy Sets Fire maxit a gondolataival.

Ő egyébként számháború közben is remekelt. Azért kellett némi idő, míg rákaptak a srácok a számháborúsdi ízére. Aztán viszont nem volt megállj: több órán át cseleztünk, estünk keltünk, osontunk, cserkésztünk és rohamoztunk a közeli erdőben. Végül a sötétedés vetett véget a csatának és kiegyeztünk egy döntetlenben.

Megemlítem még Istit, aki a tábor végére már egészen meggyőzte magát arról, hogy Ildi az ő felesége! Féltette is mindenkitől. Meg is kért minket, ha valaki ránéz a nőjére, vágjuk szájon. Biztos, ami biztos, hozzátette még, hogy ne a nőjét! Hajnali három felé, már el is kélt a pontosítás, mert nem voltunk már túl fittek. Négyen kordában tartani a szabadságtól megrészegülő piszkos 12x3-at, nem kis feladat volt. (Csak a szabadságtól részegülhettek meg, mert a kocsmáros nénivel ledumáltuk, hogy még az se kapjon piát, aki elmúlt 18, tehát még mi, kísérők se.)

Három óra alvás után úgy tűnt, hogy csak a „felnőttek” nem nyerték vissza az erejüket. Később azonban kiderült, hogy aki éjjel legény, nappal lepény. Mivel az ebéd késett, ezért azt találtuk ki, hogy tartani tudjuk az ütemtervet, hogy majd Kisréten eszünk. Nem kellett többet gyalogolnunk, mint 3 km-t, de sokan alig bírták (hiszti nélkül). Amekkora machók voltak éjszaka, annyira pudingok a fél órás séta alatt. Nem úgy a lányok és a picik! Rolika és Balázs, akár a tapasztalt túrázók, úgy teljesítették a távot!

Hála az ebédet szállító néninek, a terepjáró platójára felpakolhattuk a hátizsákjainkat, Kocka zsonglőr Gábor pedig a számítógépét! Bizony, ő számítógépházzal, monitorral, billentyűzettel érkezett a gyalogtúrára. Legközelebb, már nem fog!

Gyors ebéd után, uzsgyi fel a kisvasútra és zötyögés Almamellékre. Ez volt számomra az út legszebb része. A kisvasúton utazott még 2-3 család, akik alig leplezett lenézéssel kezelték csapatunkat. Ez most nem önfényezés, vagy ilyesmi, de ahogy a lefitymáló arcukról, a cigánybűnözéses propagandán érlelt tekintetükről a koszos mancsú, zsivajgó, street-smart és értetlen csapatunkra néztem valami büszkeség féle töltött el! Hirtelen felértékelődtek az olyan fél füllel hallott mondatok, mint például: ha nem lenne itt Kata meg Szilkó már lecsaptalak volna! De nem csapta.

És én sem csaptam, magamat be, mikor elszegődtem kísérőnek! Órákig folytathatnám a mesélést, de inkább befejezem. Legyen az én zsoldom az, hogy megint sokat tanultam a srácoktól, magamról és hogy alig várom a következő számháborút! Készülj Zotya, legközelebb én olvaslak le téged!

0 megjegyzés:

Archívum