Ismét
elérkeztünk május 17-éhez, a homofóbia ellenes világnaphoz. Személy szerint nem
szeretem az olyan kifejezéseket, amik valami ellen foglalnak állást.
Jobban preferálom az olyanokat, mint "az LMBTQ emberek elfogadásáért"
vagy "a toleranciáért". Tudom, lényegében ugyanazt jelenti, de a
hozzáállás szempontjából nagy a különbség.
E
nap alkalmából természetesen nem mehetünk el szó nélkül az elmúlt hét eseményeimellett sem. A szexuális kisebbségek tagjait még ma is sok atrocitás és
kirekesztés éri. Míg az Eurovíziós eredmény Európa növekvő toleranciájáról
tanúskodik (és itt nem szeretnék olyan vitákba bocsátkozni, hogy „csak azért
nyert, mert transzvesztita/szakállas nő” vagy sem), addig Magyarország ezzel a
tendenciával szemben halad. Bár az eredményből ítélve azt a következtetést
vontam le, hogy van a hangos, gyűlölködő kisebbség, és a halk, de toleránsabb
többség. Nem meglepő, hogy az esemény felkavarta a homofób érzelmeket is. Végre
volt egy ürügy, hogy a hangos és még annál is gyűlölködőbb kisebbség heves buzizásban
törhessen ki, és rögtön dekadens nyugatot kezdjen vizionálni. Pont, mint 100
évvel ezelőtt, a női emancipációs mozgalmak idején. Azzal pedig végképp nem
tudok mit kezdeni, amikor meleg, leszbikus és biszexuális ismerőseim kezdenek
el buzizni egy szakállas nő láttán. Kérdem én: hogy várnak el így elfogadást a
társadalomtól, ha még bennük sincs minimális tolerancia?
Az
LMBTQ közösség tagjai sokkal inkább találkoznak a társadalom (és főként
ismerőseik) csoportról alkotott nézeteivel, mint például az etnikai
kisebbségek. Tudniillik, nekünk NINCS a homlokunkra írva, hogy „én az vagyok
ám”. Így fordulhatnak elő például olyan esetek, amikor különféle emberek fejtik
ki nekem nem éppen melegbarát álláspontjukat. A teljesség igénye nélkül csak
párat írnék le a sok közül: „Képzeld, mekkora buzi volt a felszolgáló az XY
étteremben! A buzikat miért engedik dolgozni? Nem szabadna engedni, hogy
emberek közé menjenek.” Volt arra is példa, amikor kifejtették nekem, hogy „a
buzik milyen gusztustalanok és ők bizony távolról kiszúrják az összes
köcsögöt”, amire egy halk „ühüm?”-ön kívül az ember általában nem tud semmit
mondani a sokk miatt. Az olyan apróságokról már nem is tennék említést, hogy ha
véletlen kiderül, nem akarnak kezet fogni veled az emberek stb.
Mindenesetre
érdekes és elszomorító, hogy társadalmunk úgy alkot véleményt LMBTQ emberekről,
hogy közben egyet sem ismer. Vagyis nagy valószínűséggel ismer, de nem tud
róla. Amint pedig véletlenül kiderül, képes akár egy jóbaráti viszonyt is
felrúgni egy ilyen partikuláris dolog miatt. Mert abban a pillanatban már nem
az ember létezik, hanem egy tulajdonsága alapján ítélik meg és rögtön az
elképzelt sémákat próbálják ránk húzni. Mind különbözőek vagyunk és ideje lenne
már végre az embert nézni és róla alkotni véleményt, nem pedig arról, hogy most
kék szemű, barna hajú, barna bőrű, vagy esetleg meleg.
Egy
nevét nem vállaló meleg ZöFi
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése